2018. szeptember 30., vasárnap

A Magyar Autóklub rövid története amerikai szemmel

A Magyar Automobile Clubot 1900-ban alapította gróf Szapáry Pál, gróf Esterházy Mihály és gróf Andrássy Sándor , valamint az egykori szenvedélyes sportoló, Törley József.


A Clubnak a korai években sok nehézséget kellett leküzdenie. A gépjárműveket csak ekkor kezdték bevezetni Magyarországon, és a közvélemény ekkor még nagyon ellenezte. De tíz évnyi komoly erőfeszítés után már 300 tagot számláltak, a klubot pedig Budapest egyik legdivatosabbjának és legtiszteletreméltóbbjának tartják. A klub fő célja azonban nem ez; nem szándékozik első sorban találkozóhelyet teremteni a tagok számára, hanem a gépjármű ügyekkel kapcsolatos turisztikai, műszaki és jogi információk rendszerét alkotja. A klub valójában olyan irodát jelent, amelyhez a Magyar kormány olyan feladatokat rendelt hozzá, mint az autó forgalom szabályozása, gépkocsik vizsgálata, nemzetközi autóipari kapcsolatok, tarifacsomagok stb., a térképek és a túravezető füzetek közzététele, és folyamatos elérhetősége annak érdekében, hogy könnyen hozzáférhető információkkal rendelkezzen a Magyar utak és autóutak állapotáról.
A klub továbbá felajánlotta a kormánynak, hogy egy kórházi gépkocsitörzset állít fel a hadsereg mobilizációja esetén. Ezenkívül egy autós hadtestet is szervezett, így egy önálló katonai törzset képezve, amely évente részt vesz a nagy birodalmi hadgyakorlatok alkalmával.


A klub négy nemzetközi autóversenyt is szervezett, amelyek mind saját maguk, mind pedig Magyarország kereskedelmének hasznára vált. A klub létezésének fő eseménye a részvétel volt a Henry herceg túrája versenyen, amely részben Magyarországon vezetett, és ez volt az első enduró verseny, amely valaha meg lett rendezve az országban. A túra  magyarországi szakaszának megszervezésében, a klub tevékenyen vett részt, és nagy figyelmet fordított arra, hogy ezen eredményeket kedvezően publikálják Európában minden informális csatornán keresztül. Mindazonáltal Magyarországon eddig csak kisszámú személygépkocsi volt - nem több mint 500. Ez is magyarázza a klub látszólag kis tagságát. Mindazonáltal egyhangú véleményt kapott az országba látogató külföldiektől, hogy a magyar utak a legjobb állapotban vannak.
A nyár folyamán a klub előreláthatólag nemzetközi repülős túrát szervez a Magas Tátrára - erre a kiemelkedő szépségű hegyvidékre -  amely nagy sikereket ígér. Meg kell említeni a klub tevékenységét a légi közlekedés területén is. Tavaly közös légi közlekedési bizottságot neveztek ki. Ennek a bizottságnak a feladata, az 1910-ben tartott légi közlekedési tanács előkészületeinek a megrendezése volt. A bizottság tevékenysége egy magyar repülőklub létrehozásához vezetett, amely szorosan kapcsolódik a szülő klubhoz, és ellenőrzi a légi közlekedést Magyarországon.
Fordította : Salamon Richárd/ SRA /Indycar Hungary 
Forrás és képek: 1910 .07.03. The Horseless Age