A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 1949. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 1949. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. november 12., csütörtök

Troy Ruttman első futama Középnyugaton


Troy Ruttman 18 évesen(hamis születési anyakönyvi kivonattal) élete első AAA Középnyugati Sprint car bajnoki futamán 1949 május 22.-én Salem,IN-ban-amit meg is nyert!A versenyautója pedig egy 1936-ban Clyde Adams által épített Malloy-Offenhauser,amivel 1948 és 49-ben Agajanian néven versenyeztek Kaliforniában.Ezt a gépet 1952-ben Duane Carter vásárolta meg és versenyzett vele 1955-ig.Később URC sprint versenyeken volt látható 1969-ig.

2015. november 2., hétfő

Frank Burany

Frank Burany



Frank amikor 1915. augusztus 16.-án megszületett a Wisconsin állambeli Milwaukee-ban,szülei még friss lakosoknak számítottak.Édesapja Péter 1907-ben hagyta el Magyarországot,édesanyja Salamon Julianna pedig 1911-ben.Két fiútestvére volt:József és Henrik.

Frank Milwaukee déli részén a Bay View Középiskolában tanult,de a munka jobban érdekelte.Édesapja kovácsként dolgozott és Frank ekkor tanulta meg tőle a kitartást a munkában:"Amikor gyerek voltam nem kaptam meg minden dolgot,hanem meg kellett dolgoznom érte"-eleveníti fel a századik születésnapját ünneplő Frank Burany a vele készített online interjúban,majd folytatta:"Ellestem és megtanultam az Édesapám technikáit".Kitartó munkájának az eredménye,hogy a háború alatt két munkahelyen is alkalmazták.A lőszergyárban négyszeresét termeltette meg a vezetői képességei által,valamint a katonai tengeralattjárók hegesztését is rá bízták.Továbbá ha valaki a híres Hoover Gáton jár-megcsodálhatja a gát hűtőtornyát-hiszen a  Frank kétkezi munkáját dicséri.



A munka és az iskola mellett a sportra is koncentrált.A helyi Hungarian Tigers focicsapat kapitánya volt valamint kiváló úszó és vitorlásokkal is versenyzett.A vitorlázást egy baleset miatt abba kellett hagynia,de a foci sokáig nagy szerelme maradt.A csapat kapitányaként ismerte meg a feleségét Helent is aki egész életében mellette volt.1937-ben házasodtak össze.Hogy hogyan volt ilyen sikeres?A mottója csak ennyi volt:"Ha valaki meg tudja csinálni,akkor én is.Mindannyian emberek vagyunk".




Joe és Frank Burany

Az első találkozása a motoros versenysporttal egy olcsón vett motorkerékpár volt.Mivel teljesen használhatatlan volt,megbütykölte majd egy villamossal kelt versenyre-az anekdota szerint elesett és a vezető azt hitte,hogy a fiatal motoros a kerekek alatt szörnyethalt,de csak mosolygott.1935-ben pedig megismerkedett élete meghatározó versenysportjával:a midget(törpe) versenyautókkal.
Testvérével Joe-val építettek két B kategóriás midget versenyautót majd ezzel vágtak neki 1935 októberében a Milwaukee State Fair Park Coliseum P-K Racing Association heti midget versenyein-ahol olyan nevek mentek mint Tony Willman vagy Wally Zale.

1937-ben már a Knut motorkerékpáros cég Harley Davidson motoros midget versenyautóival versenyzett-és volt olyan hét amikor kilenc(!) versenyen indult,legalább két városban.A megfeszített tempó mellett egy tengely-meghajtót is tervezett a Harleyk számára(bár a háború miatt ez sohasem készült el.)Ez időtájt lett AAA midget versenyző-tehát a legmagasabb kategóriába lépett.


Frank 1940-ben a Riverview Stadiumban

A háború után 1946-tól versenyzett.1948. február 21.-én megnyerte a CARA(Chicago Auto Racing Association) 100 körös versenyét a Chicago Amphiteátrumban.Ez volt talán pályafutásának a csúcsa.A korszak legnagyobb versenyzőit győzte le.(A sors fintora,hogy később ezt az impozáns épületet éppen ő robbantotta fel 2002 szeptemberére,hogy egy még impozánsabbat húzzanak föl helyette).1950-ben megnyerte az AAA Chicago-Mississippi Valley bajnokságot.Egy másik anekdota szerint néhány versenyen rágógumikat fújogatott verseny közben a közönség szórakoztatása céljából és így lett a beceneve "Bubble"Burany!


1948 februárban a nagy győzelme után


A big car autóversenyzés nem igazán érdekelte hiszen mint mondta "nem profitált annyira" az ő számára.Soha nem is indult sprint car versenyen,hanem csak néhány Indy car futamra nevezett.Mint rutinos pilóta érkezett a milwaukee két éve rutinos csapattulajdonossal Bill Schoof-al a messzi déli texasi Arlington Downs lóversenypályára-ami az az évi Indycar első bajnoki futama volt.Itt lehetett bizonyítani az újoncoknak,hogy érdemesek májusban az Indy 500 kvalifikációján részt venni.Élete első futamán a tizenegy indulóból az ötödik lett és ötszáz dollárt keresett ezzel,valamint részt vehetett egy hónap múlva a kvalin.


Első Indycar versenyén 1949-ben az texasi Arlington Downs-ban

A keresztség az Indy 500-on viszonylag jól sikerült,hiszen meggyőzte a sportbírókat,hogy részt vehessen a kvalifikációkon.Sajnos tizenegy nappal a nagy futam előtt Schoof gépét rommá törte  egy szélroham által 110 mérföldes sebességnél.Sajnos bordatörés és agyrázkódás lett a vége,valamint távolmaradás a futamtól.Viszont május 29.-én Kokomóban megnyerte az AAA nemzeti futamot.A lényeg,hogy egy midget versenyző egy szezon alatt ekkoriban cirka 20-30 ezer(!!!) dollárt össze tudott gyűjteni.Az összetört Schoof versenyautót aztán 1950 júniusára összeeszkábálták egy Kurtiss 2000 géppel keresztezve majd ezzel próbálkozott ismét Frank az időmérőn a Milwaukee Indy versenyen.Sajnos a két helyi hős-Burany és Myron Fohr is- "elvérzett" az kvalifikáción.Két héttel később Frank logó orral DuQuoin-ban keresett munkát a boxban és ekkor kapta meg Andy Dunlop 1935-ös(!!!) sprint gépét.A selejtezőn ismét kiesett,de mivel a futam 200 körös volt-így még négy pilótát elengedtek.Végül a tizedik helyre sorolták-éppen megelőzve a Schoof cserés Ray Kneppert.1951-ben is volt egy gyenge próbálkozása egy hasonló házi készítésű Stevens-féle Offenhauserrel,de messze elmaradt a rajtolók idejétől.


1949 Indy 500 és a rommá tört Schoof


A hivatalos Indy 500 profil fotózkodás 1949-ben

Az örök szerelem viszont megmaradt-a midget versenyzés.1966-ig teljes szezonos pilóta maradt az AAA/USAC Nemzeti Midget bajnokságban-ahol összesen tizenkettő nagyszerű győzelmet aratott,továbbá 1948 és 1963 közt mindig top 20-as pilóta maradt.1951-ben részt vett a rangos Carrera Panamericana,mexikói stock car versenyen.Sajnos Chryler Saratogájával nem ért el eredményt. 1968-ban visszavonult az aktív versenyzéstől,majd 1972-ben néhány futamra visszatért.1990-ben 75 évesen a Milwaukee Arénában ment néhány demó kört és csak hét tizeddel maradt el az akkori leggyorsabb köridőktől.


1966-ban 

Visszavonulása után a helyi TV a WTMJ közlekedési riportere lett egy helikopterrel-egészen a 90-es évekig itt dolgozott.Továbbá a helyi pirotechnikai részleg vezetője is volt.Több évtizeden keresztül a nagyobb Milwaukee és Chicago-i tűzijátékok felelőse volt.


TV riporterként...háromszor kényszerült kényszerleszállásra-mindannyiszor sérülés nélkül!

2003-ban a Nemzeti Midget Hall of Fame örökös tagja lett,valamint tagja lett annak a társaságnak,amelyik beválasztotta a "Minden Idők legjobb 24 midget versenyzője" közé.Mondjuk ki bátran: egy magyar  tagja is van minden idők 24 legjobb midget versenyzői közt!!!


2005-ben egy régi jó barát-Fred Tomshe-midget gépével

Feleségével helen Burannyal 75 évig voltak házasok.Helen 2012 májusában hagyta itt férjét 95 évesen.Télen Floridában éltek,nyáron pedig Milwaukee-ban.Egyetlen gyermekük Richard aki villanyszerelőként dolgozik Milwaukeeban.Frank jelenleg Elm Grove-ban él egy idősek otthonában.Alkalomadtán eljár az Indy 500 futamokra.


2014-ben még tanította a fiatalságot 99 évesen! :)

Beszélgetésünk végén megkérdeztem,mit gondol a 100. születésnapjáról?Annyit mondott:"Ez is csak egy nap,mint a többi".Amikor azt kérdeztem:Változtatna-e valamin?Jókedvűen csak annyit tett hozzá:"Nem, én nem változtatnék semmin. Minden, ami az életemben volt a színpad és  a tanulás. Minden dolog, amit tettem adott nekem egy esélyt, hogy megismerjek ezt vagy azt, amit én még nem ismertem. "Frank az ég felé nézett, és arra a következtetésre jutott, "Végtére is, a nagyfiú a felelős." És hogy ő hálás ezért.


 Frank napjainkban Elm Groveban

Köszönet Dick Buranynak a riportért!

A cikk után néhány hónappal -2016. május 22.-én-jött a hír,hogy Frank Burany a 100. születésnapja után fél évvel itthagyta az árnyékvilágot.Emléke örökké élni fog!