Mario Andretti
1940. február 28.-án született Olaszországban,Montona(ma Motovun,Horvátország) településen az Isztria-i félszigeten.A párizsi békeszerződés után a település Jugoszláviához került.A család kénytelen volt emigrálni elöszőr Lucca-ba(Olaszország),majd 1955-ben az Egyesült Államok-beli Nazareth városában,Pennsylvaniában telepedtek le.
Marió első versenytapasztalata 1953-ban még Olaszországban,Anconában volt egy gyermekek számára kiírt Formula junior versenyen,majd 1954-es Mille Miglia versenyen-látva Ascari fantasztikus versenyzését-szeretett a sportba bele végleg.
Miután beköltöztek az új otthonukba két ikergyermek(Mario és Aldo) elképedve vették észre,hogy a közelükbe egy félmérföldes oválpálya található.
Miután nagybátyja garázsában sokat tevékenykedett,szert tett egy 1948-as Hudson Hornet sportsman gépre,amellyel 1959 márciusától Aldoval elkezdtek versenyezni a helyi versenyeken.Az 1960-as szezon végéig összesen 20 futamon tudott győzni.A nagy álma viszont az open wheel volt,viszont sokáig szerepelt stock car versenyeken is.
1961 májusában a Lebanon Valley-i URC versenyen mutatkozott be egy Cadillac motoros géppel,ahol mindjárt a nyolcadik helyet szerezte meg.Ebben az évben 20 futamon indult,amelyek közül tízet be fejezett.A helyi stock car versenyeken további győzelmeket aratott.
Ez év végén vette feleségül egykori középiskolai tanárát Dee Ann Hoch-ot.Az apósa hathatós pénzügyi segítségével 61/62' telén az un. indoor(terem verseny) törpe versenyeken szerepelt.Az első nagy győzelmét 1962 márciusában aratta Teaneck(New Jersey)-ben.
Ez év nyarán a Meaplewoods(New Jersey)-i testvérpáros-Bill és Eddie Mataka-fedezte fel Mario tehetségét.Két szezon alatt összesen 80 versenyen indult,győzni is tudott,viszont még mindig nem versenyzett magasan jegyzett kategóriában.1963-ban a Munka Napján Flemingtonban és Hatfieldben összesen három futamot nyert meg egyetlen nap alatt!!!
1964 április 19.-én Trentoban futotta az első Indycar versenyét egy három éves Elder Offy géppell,amelyet Douglas Stearley készített fel.A tizenhatodik helyről indulva a tizenegyedik helyet csípte meg.Ebben az évben nagyon várta,hogy hívják az Indy 500-ra,de végül senki nem jelentkezett.Rufus Grey egész évre munkát ajánlott neki így a szezonban a nyugati parti versenyen kivételével az összes USAC sprint versenyen indult.A 20 futamból a salem-i versenyt megnyerte,végül a bajnokság harmadik helyén zárt.Mivel kiválóan teljesített ebben az évben,júliusban a második trenton-i Indycar versenyen a kíváló Dean Van Lines gépben látjuk viszont,amellyel Milwaukee-ban a harmadik helyen végez.
Mivel a sprinterek és az Indy gépek közt is sikeresen szerepel,így mindkét kategóriában egész éves szerződést kap 1965-től így teljesülhetett a vágya és elindulhatott 1965-ben az élete első Indy 500-as versenyén,ahol újoncként a harmadik helyet csípi meg.Nemsokára az IRP-n megnyeri az első Indycar versenyét isClint Brawner -a Dean Van Lines vezetője- mindig jól érzékkel választott ki tehetségeket.Nemhiába ez a remek kapcsolat egészen 1970-ig tartott.Ezen idő alatt Brawner és Andretti együttesen 3 USAC Indycar bajnoki címet és 31 győzelmet aratott-valamint Mario egyetlen 1969-es Indy 500 győzelmét.
A következő év ismét Mario éve. Nyolc győzelem és kilenc pole. Ismét megszerzi a bajnoki trófeát.
1967-ben ismét nyolc győzelmet szerez. De z ebben az évben nem elég a bajnoki címhez. Szoros küzdelemben A.J. Foyt jobbnak bizonyul nála 80 ponttal.
Az 1967-es Daytona 500-as versenyt megnyeri a NASCAR sorozatban. Nyer a Sebring-i 12 órás versenyen.
Az 1968-as évadot, saját csapatával az Andretti Racing Team-el kezdi. Négy győzelem és 11 második hely hozzásegíti a bajnoki tabella 2. helyéhez. Csak 11 ponttal szorul Bobby Unser mögé.1969-ben a harmadik bajnoki címet szerzi meg. Kilenc győzelemmel büszkélkedhet. Ekkor megszerzi első Indianapolis 500-as győzelmét is. Fölényesen utasítja maga mögé Al és Bobby Unser-t.
1970 szerényebb évnek számít. Egy Castle Rock-i győzelem és az összetett 5. hely a mérlege. A Sebring-i 12 órás versenyen ismét a legjobb lesz.1971-es évad végére még hátrébb csúszik, egészen a 9. helyig.
Az 1972-es szezon katasztrofális lett. Az autó állandó műszaki hibái miatt hatszor adja fel a versenyt. Ez meg is látszik a szezon végére elért 11. helyen. Nyer a 24 órás Daytona versenyen. Emellett még megszerzi harmadik(1967, 1970, 1972) 12 órás Sebring-i győzelmét is.
1973-ban ismét sikeres szezont tudhat maga mögött. Jönnek a jó helyezések és így az évad végén összetett 5.1974-ben nyolc kiesést hoz, három célba érréssel szemben. A tabellán hátraszorul ennek következtében a 15. helyre. Viszont megnyeri az USAC National Dirt Track bajnokságot.
Andretti Indycar pályafutása tulajdonképpen két részből állt.Az első korszaka 1974-ig tartott,ugyanis ekkortól főállású Formula 1 pilóta lett.Ezt a történetet valószínűleg mindenki ismeri,így nem is mennék bele.
A Formula-1 es pályafutását egyengető Parnellivel 1972 óta versenyzett.
Mindeközben részt vesz NASCAR,valamint egyéb fontos sportautó versenyeken-mint például a LeMans-i 24 óráson is.1967-ben megnyeri a Daytona 500-at.Az 1974-es szezonban a Formula Atlantic bajnokságot is megnyeri.
Mario második Indycar periódusa tulajdonképpen 1982 és 1994 közt volt.Ezen időszak alatt 18 győzelmet és még egy bajnoki címet gyűjtött be.1983-tól kezdődően egyre több Andretti jelent meg a versenypályákon,több-kevesebb sikerrel.1982-ben meg is szerzi a bajnokság 3. helyét a Patrick csapattal.
1983-ban elszerződik a Paul Newman és Carl Haas újonc csapatához. Az Elkhart Lake-i versenyen az élről indulva megszerzi a csapat első győzelmét. Ugyancsak nyer Las Vegasban. A pontversenyben ismét 3. lett.
A következő évben a 4. bajnoki címét ünnepelheti, ami egyben a Newman-Haas Racing első nagy sikere is. Hat győzelem és nyolc Pole a mérlege.1985-re a Beatrice néven versenyzik az egykori Haas csapat . A szezon jól indult, hiszen négy versenyből 3 versenyen nyert. De ezután esett kelt a bajnokságban. Négyszer szenvedett balesetet és négyszer esett ki az autó hibája miatt. Így csak az 5. helyet tudta megszerezni az év végére.A következő szezonokban is többször közel kerül a bajnoki címhez de nyernie nem sikerül.
1993-ig minden évadban a Top 10-ben végez.
Utolsó szezonját 1994-ban 54 évesen futja. A bajnokságban a 14. helyen zár.1994-es visszavonulása után 2000-ben indult a Lemans-i 24 órás viadalon."Nyugdíjas" éveiben szponzori szóvivőként dolgozik,továbbá egy Napa völgyi borászat,egy benzinkút láncolat,Toyota kereskedés,egy gokart pálya és különféle autós felszerelési üzletek büszke tulajdonosa.
A karrierje számokban:
Négyszeres Indycar bajnok(1965,1966,1969,1984)
Formula 1 világbajnok(1978)
Daytona 500 győztes(1965)
Indianapolis 500 győztes(1969)
Pikes Peak győztes(1969)
Háromszoros Sebring 12 órás győztes(1967,1970,1972)
USAC Dirt Track bajnok(1974)
IROC bajnok(1979)
Legtöbb Indcar pole(67)
Legtöbb Indcar vezetés(7587 kör)
Legtöbb Indycar start(407)
12 Formula 1 győzelem(FIA)
9 Sprint győzelem(USAC)
9 törpe győzelem(ARDC,NASCAR és USAC)
7 Formula 5000 győzelem
7 sport car győzelem(FIA)
5 dirt track győzelem(USAC)
4 3/4 törpe győzelem(ATQMRA)
3 IROC győzelem
2 stock car győzelem(NASCAR és USAC)
1 nem-bajnoki futam győzelem(1971 Questor GP)
1961 és 2000 közt legalább 879 versenyen 111 győzelmet aratott.(További 46 helyi stock car győzelem)
1940. február 28.-án született Olaszországban,Montona(ma Motovun,Horvátország) településen az Isztria-i félszigeten.A párizsi békeszerződés után a település Jugoszláviához került.A család kénytelen volt emigrálni elöszőr Lucca-ba(Olaszország),majd 1955-ben az Egyesült Államok-beli Nazareth városában,Pennsylvaniában telepedtek le.
Marió első versenytapasztalata 1953-ban még Olaszországban,Anconában volt egy gyermekek számára kiírt Formula junior versenyen,majd 1954-es Mille Miglia versenyen-látva Ascari fantasztikus versenyzését-szeretett a sportba bele végleg.
Miután beköltöztek az új otthonukba két ikergyermek(Mario és Aldo) elképedve vették észre,hogy a közelükbe egy félmérföldes oválpálya található.
Az első gép:az 1948-as Hudson Hornet(és a csapat)
1961 májusában a Lebanon Valley-i URC versenyen mutatkozott be egy Cadillac motoros géppel,ahol mindjárt a nyolcadik helyet szerezte meg.Ebben az évben 20 futamon indult,amelyek közül tízet be fejezett.A helyi stock car versenyeken további győzelmeket aratott.
Az első URC verseny,1961 Lebanon Valley
A Mataka testvérek törpéje-itt éppen a Thompson(CT) Speedwayen
A fantasztikus Flemington-i győzelem
Az első USAC Sprint futam Allentownban-három héttel később a fantasztikus flrmingtoni futam után
Miután elhagyta a Mataka testvérek csapatát,1963 szeptember 21.-én Allentownban rajthoz állt élete első USAC Sprint car versenyén.A futamon a negyedik leggyorsabb időt futotta,de sorozatos problémák miatt végül a tizennegyedik helyet szerezte meg.Két héttel később Williams Brove-ban indult ismét ahol a tizenharmadik lett.Nem szerzett pontot az első USAC évében,viszont letette a névjegyét a legnagyobbak közt.A tél folyamán NASCAR törpék közt versenyzett-ismét teremben.
Az első Indycar futam Trentonban
...majd a következő Langhornban
...és az első Indy 500
A következő év ismét Mario éve. Nyolc győzelem és kilenc pole. Ismét megszerzi a bajnoki trófeát.
1967-ben ismét nyolc győzelmet szerez. De z ebben az évben nem elég a bajnoki címhez. Szoros küzdelemben A.J. Foyt jobbnak bizonyul nála 80 ponttal.
Az 1967-es Daytona 500-as versenyt megnyeri a NASCAR sorozatban. Nyer a Sebring-i 12 órás versenyen.
Az 1968-as évadot, saját csapatával az Andretti Racing Team-el kezdi. Négy győzelem és 11 második hely hozzásegíti a bajnoki tabella 2. helyéhez. Csak 11 ponttal szorul Bobby Unser mögé.1969-ben a harmadik bajnoki címet szerzi meg. Kilenc győzelemmel büszkélkedhet. Ekkor megszerzi első Indianapolis 500-as győzelmét is. Fölényesen utasítja maga mögé Al és Bobby Unser-t.
1970 szerényebb évnek számít. Egy Castle Rock-i győzelem és az összetett 5. hely a mérlege. A Sebring-i 12 órás versenyen ismét a legjobb lesz.1971-es évad végére még hátrébb csúszik, egészen a 9. helyig.
Az 1972-es szezon katasztrofális lett. Az autó állandó műszaki hibái miatt hatszor adja fel a versenyt. Ez meg is látszik a szezon végére elért 11. helyen. Nyer a 24 órás Daytona versenyen. Emellett még megszerzi harmadik(1967, 1970, 1972) 12 órás Sebring-i győzelmét is.
1973-ban ismét sikeres szezont tudhat maga mögött. Jönnek a jó helyezések és így az évad végén összetett 5.1974-ben nyolc kiesést hoz, három célba érréssel szemben. A tabellán hátraszorul ennek következtében a 15. helyre. Viszont megnyeri az USAC National Dirt Track bajnokságot.
Andretti Indycar pályafutása tulajdonképpen két részből állt.Az első korszaka 1974-ig tartott,ugyanis ekkortól főállású Formula 1 pilóta lett.Ezt a történetet valószínűleg mindenki ismeri,így nem is mennék bele.
A Formula-1 es pályafutását egyengető Parnellivel 1972 óta versenyzett.
Mindeközben részt vesz NASCAR,valamint egyéb fontos sportautó versenyeken-mint például a LeMans-i 24 óráson is.1967-ben megnyeri a Daytona 500-at.Az 1974-es szezonban a Formula Atlantic bajnokságot is megnyeri.
A Formula 5000-es Lolával 1974-ben